Vetés és aratás-ból.
Környezetünk gyakran imádságunkra válasz.
Isten az ő gyermekeit emberekhez vezeti és olyan helyre állítja, ahol minden arra szolgál, hogy megérlelje bennük a Lélek gyümölcseit.
A fürgét lassúval hozza össze, a csendeset fecsegővel, hogy ki-ki megtanulja a türelem gyakorlását.
A rendszeretőt rendetlennel hozza össze, hogy ezzel mindketten tanuljanak.
Türelemért imádkozunk és Isten olyan embereket küld utunkba, akik teljesen „kihoznak a sodrunkból”, mert „a háborúság békességes tűrést nemz” (Róm. 5, 3).
Alázatosságért imádkozunk és Isten szenvedést küld ránk, mert azokból, amit szenvedünk, megtanuljuk az engedelmességet (Zsid. 5, 8).
Önzetlenséget kérünk és az Úr alkalmat ad arra, hogy feláldozzuk magunkat és „ne nézze ki-ki csak a maga hasznát, hanem mindenki a másokét is” (Fil. 2, 4).
Győzelemért imádkozunk és e világ dolgai viharként törnek ránk, mert „az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk” (1. Ján. 5, 4; 4, 4).
Alázatért és erőért esedezünk és a sátán egyik angyala gyötör bennünket, míg a porban nem heverünk és az Úrhoz kiáltunk szabadulásért (2. Kor. 12, 7-8).
Jézussal való mélyebb közösségért könyörgünk és Isten felbontja természetes kapcsolatainkat és megengedi, hogy legjobb barátaink félreértsenek vagy közömbössé váljanak (Ján. 15, 2).
Több szeretetért imádkozunk és az Úr különleges szenvedést küld reánk és olyan emberekkel találkozunk, akik látszólag nem szeretetreméltók, és olyan dolgokat mondat velük, amik az idegeinket kemény próbára teszik, szívünket megsebzik, lelkünkben tövist hagynak, mert „a szeretet hosszú tűrő, jóságos, nem cselekszik éktelenül, nem gerjed haragra, a szeretet mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr, a szeretet soha el nem fogy” (1. Kor. 13, 4-8; Ján. 15, 9-10).
Azt kérjük, hogy Jézust követhessük és ő elszakít otthonunktól és családunktól, mert ő maga mondta: „ha közületek valaki le nem mond minden vagyonáról, nem lehet az én tanítványom” (Luk. 14, 33).
A Bárány természetét kérjük és alsórendű szolgálatot oszt ki részünkre, vagy pedig megsértenek és nem igazolhatjuk magunkat, mert „mint bárány, mely mészárszékre vitetik . . . száját nem nyitotta meg” (És. 53, 7).
Szelídségért imádkozunk és hatalmas kísértés tör ránk; szeretnénk a ridegségnek és ingerlékenységnek engedni.
Nyugalmat kérünk és bennünk és körülöttünk minden zilált és kuszált lesz, az Ige igazságát tapasztaljuk meg: „Ha ő nyugalmat ad, ki kárhoztatja őt?” (Jób 34, 29).